Ahogyan olvasgatom a neten lévő írásokat, rengeteg cikk szól arról, hogy milyen egy nárcisztikus ember, hogyan viselkedik, mire figyelj vele kapcsolatban. Nekem azonban hiányérzetem van. Azt hiányolom, hogy mindig arról írunk, milyen a másik, de arról nem, hogy mi a mi szerepünk abban a kapcsolódásban. Vagyis – csak a másikat elemezzük, tesszük felelőssé, a saját felelősségünket nem látjuk. Mert ugye egy kapcsolat két ember kapcsolódása, és ők nem véletlenül éppen egymással kapcsolódnak.
Ma már mindenkire rásütjük a nárcisztikus jelzőt, amit igazából csak szakember, pszichológus, pszichiáter tehetne meg. Attól, hogy valakit laikusként nárcisztikusnak diagnosztizálunk, még egyáltalán nem biztos, hogy az. A személyiségzavaroknak nagyon széles a skálája, és a diagnózist hagyjuk meg a szakembereknek.
Amikor egy valóban nárcisztikus emberrel való kapcsolódást nézzük, akkor ott van a másik fél is, aki szenved ebben a kapcsolatban. De miért éppen egy nárcisztikust választunk társnak, és miért nem egy olyan férfit/nőt, aki szeretetteljes, és egészséges kapcsolódásra képes? Azért, mert traumakötésben vagyunk.
Amikor megkérdezek egy hölgyet, aki ilyen problémával érkezik hozzánk, hogy meséljen anyáról, majdnem mindig ugyanazt a választ kapom. Anya áldozatszerepben van, elnyomó, bántalmazó a kapcsolata apával. A gyerek pedig tudatalatt viszi tovább a mintát. Vagyis hasonló párt fog választani. Azért hasonlót, mert neki az a minta lesz ismerős. De lehetünk sorsközösségben más felmenővel is, bárkivel, aki szintén áldozat volt.
Egy olyan nő, aki dolgozott a gyermekkori traumáin, a transzgenerációs hatásokon, aki rendben van saját magával, van önbizalma, önértékelése, önismerete, nem fog nárcisztikus emberrel kapcsolódni. A nárcisztikus sem akar kapcsolódni vele, hiszen tudatalatt érzi, hogy vele nem teheti meg azt, amit azzal, ki még erősen traumatizált.
Ha egy önmagával rendben lévő nő valamilyen módon mégis kapcsolódna egy nárcisztikus emberrel, rögtön ki is fog lépni a kapcsolatból, ahogyan észreveszi az első jeleket.
Hogy miért? Mert az, aki már dolgozott magán, nem küzd mások szeretetéért. Nem függ a másiktól, van önértékelése, és nem engedi magát bántani. A nárcisztikus ember pontosan arra érez rá, hogy te bármit megteszel azért, hogy szeressenek. Megérzi, hogy szükséged van valakire. Aki belül rendben van, annak nincs szüksége a másikra. Ő nem akar mindenáron kapcsolódni.
Ha bántalmazó kapcsolatban élsz, vagy lehetséges, hogy nárcisztikus partnerrel, akkor nézd meg a felmenőidet. Nézd meg, milyen mintákat hozol magaddal a családi rendszerből, mennyire függsz egy kapcsolatban a másiktól. Nagyon sok ember társfüggő.
Vizsgáld meg, hogyan állsz az önbizalommal, mennyire függsz mások véleményétől, szeretetétől. Nem a nárcisztikust kell megváltoztatnod, „megnevelned”, mert az nem fog menni, hanem a saját traumáidat kell meggyógyítani.
Ha te rendben vagy magaddal, a nárcisztikus, bántalmazó emberek messzire el fognak kerülni.
Járt már nálunk olyan hölgy, aki elmesélte, hogy neki van önbizalma, szereti magát, és mégis nárcisztikus társ lépett az életébe. Amikor azonban a dolgok mélyére néztünk, kiderült, hogy ő nem egészen olyan, mint amilyennek látja magát.
Dolgozz magadon, kezd el szeretni magad, és olyan társ fog kapcsolódni veled, aki tisztelni fogja benned a nőt.