A hétköznapokban gyakran ismételgetünk szólásmondásokat, miközben nem gondoljuk át, mit is jelentenek valójában. Azért mondogatjuk mi is ezeket, mert már a felmenőinktől is ezeket hallottuk, és azt gondoljuk, amiben ők hittek, az biztosan jó.
A napokban olvastam azt a szólásmondást, hogy – „Teher alatt nő a pálma”.
Ezt a hitrendszert sajnos még sokan érzik a sajátjuknak, és azt gondolják, hogy ahhoz, hogy fejlődjenek, szükséges a szenvedés. Pedig ez nem igaz.
Teher alatt nem tudunk fejlődni. Vagyis addig kell a teher a fejlődéshez, amíg abból akarunk tanulni. Ha már eljutottunk addig, hogy hallgatunk a lelkünkre, a belső sugallatokra, akkor már nincs szükség teherre, szenvedésre.
Gondold csak el, hogy mennyire tudnál szárnyalni, ha a hátadra tennék 50 kg súlyt? Semennyire. Mert az erőd arra menne el, hogy kibírjad a terhelést, és nem maradna erő a fejlődéshez. Összegörnyednél a súly alatt, és azon gondolkodnál csak, hogy hogyan szabadulj meg tőle. Vagyis – megpróbálnál túlélni.
Azoknak az embereknek, akik ebben a túlélő üzemmódban élnek, nincsen energiájuk tanulni, fejlődni, mert a túlélésért küzdenek. De mondok erre egy egyszerű, hétköznapi példát. Ha napi 12-15 órát dolgozol, nem lesz sem időd, sem energiád elmenni például egy tanfolyamra vagy előadásra. Inkább azt várod, hogy végre hazamehess, és pihenhess. A pénzért való küzdés mellett másra nem marad energiád.
Az élet nem küzdésre van, hanem arra, hogy élvezzük. Ezért ezeket a hitrendszereket nem ártana átgondolni. Ha megnézzük a felmenőink életét, bizony legtöbben nem boldogan, örömben éltek, hanem dolgoztak reggeltől estig, ez volt az életük. Nekünk is azt tanították, hogy az élet ennyi. Sokan egy kis faluban élték le az életüket, onnét ki sem mozdulva, pedig a világ rengeteg csodálatos dolgot, helyet tartogat nekünk. Az én nagymamám is így élt. Ki sem mozdult otthonról, a kertben élte le az életét. Családállításon pedig ott ült a képviselője a földön, és azt mondta, hogy neki nem volt élete, és én ne így csináljam. Ezt a tanácsát megfogadtam.
Akik már jártak tudatos teremtés vagy bőségteremtés tanfolyamon, ők már tudják, hogy az anyagi helyzetünket nem a munka mennyisége határozza meg.
Következő alkalom: Hivatás – Pénz – Életfeladat: 2026 február 21!
A másik dolog, amit sokan szeretnének, az a biztonság. Erre utal a – „A járt utat a járatlanért el ne hagyd” – szólásmondás. Ha jobban belegondolsz, akkor ez arra utal, hogy mindig csinálj mindent ugyanúgy, ahogyan eddig. De ha mindent ugyanúgy csinálsz, akkor az életed egyhelyben fog állni. Hiszen semmi változás nem lesz benne.
Az élet áramlik, nem egyhelyben áll. Ha az energia nem tud áramolni, bekristályosodik, és az élet eltűnik, meghal. Az élet folyamatos változás, a változás pedig mindig más, új dolgokat hoz. A biztonságban nincsen változás, ott stagnálás van.
Nemrég egy hölgy mesélte, hogy ő azért nem ül repülőre, mert így nem kell attól félni, hogy az lezuhan. Viszont ez a félelme megfosztja őt rengeteg élménytől, és attól, hogy lássa azt a rengeteg csodát, ami a világban van.
Amikor egy-egy, a felmenőidtől átvett szólásmondást használsz, kicsit gondolkodj el a valódi mondanivalóján. Mert amíg biztonsági játékos vagy, addig nem az életet választod.
Lukács Tünde
Soulwork System Healing