Most a szeretetről szeretnék írni nektek. Vagyis arról, amit szeretetnek gondolunk. Mert legtöbbször annak semmi köze a szeretethez.
Azt a mintát kaptuk legtöbben, hogy az a szeretet, amikor mindent elfogadunk, mindent megteszünk másokért, és mindenki igényeit, vágyait a sajátunk elé helyezzük. Ma az az anya a jó anya, aki feláldozza magát a családért, lemond a saját életéről. Pedig ez nem szeretet, ez önfeláldozás, és áldozatszerep.
Mire neveltük a gyermekeinket? Hogy csak akkor lesznek szeretve, ha „jól viselkednek”. Hogy mi a jó, azt pedig a szülők hitrendszere határozza meg.
Gyermekként sokat hallottuk a következőket:
- Maradj csendben, mert zavarod apát/anyát.
- Csak akkor foglak szeretni, ha jó leszel.
- Ha rossz vagy, nem kapsz ajándékot a Mikulástól/Jézuskától.
- Ne legyél erőszakos, várd ki a sorodat.
- Nem szeretlek, ha így viselkedsz.
- Akkor vagy jó kislány, ha mindig segítesz másoknak.
- Mások igényei többet számítanak, mint a sajátunk.
- Ne rosszalkodj, ne hisztizz, mert így senki nem fog szeretni.
Ezekkel a mondatokkal a gyermek fejében elültetjük azt, hogy ő nem számít, és csak akkor fog szeretetet kapni, ha megfelel másoknak, önmagát háttérbe szorítva. Családállításokon ezek a minták szinte mindig megjelennek, és meg kell tanulnia a segítséget kérőnek, hogy mondhat nemet, mert attól nem fogják jobban szeretni, ha alárendeli, ha feláldozza magát.
Amikor valaki segítséget kér. általában elmeséli, hogy mennyire szenved egy helyzetben. Ilyenkor a legtöbben azt várnák, hogy te is sajnálkozni kezdj, vagy vele együtt sírj. Sokan sértőnek érzik, vagy érzéketlenségnek, ha nem vágsz szomorú arcot az elmondottakhoz. Pedig ez nem érzéketlenség, egyszerűen annyi történik, hogy nem mész bele az ő sztorijába. A fájdalom a másiké, nem a tiéd. Együttérezni lehet, de nem együtt szenvedni.
Segíteni akkor lehet a másiknak, ha mi maradunk a saját terünkben. Ha valaki a gödör mélyén van, mi nem mehetünk le utána a gödörbe. Segíteni neki a mi jóllétünkből tudunk. A gödörből nem lehet emelni a másikat.
Amikor valaki mesél nekem a fájdalmairól, én meghallgatom, de ugyanakkor látom azt benne, amit még ő nem lát magában. Hiszen ha látná, nem szenvedne. Anélkül, hogy belemennék az érzéseibe, a saját teremben maradva meg tudom mutatni neki azt, hogy miért van ebben a helyzetben, és mi kellene ahhoz, hogy ezen változtasson. Elfogadom őt minden olyan tulajdonsággal, történettel, titokkal együtt, amit ő cikinek érez. A szeretet ugyanis semmi mást nem jelent, mint elfogadni a másikat úgy, ahogyan van.
Aki használja az erejét, aki saját magának a legfontosabb, aki meghúzza a határait az nem önző, és nem beképzelt, hanem egyszerűen kilépett az áldozatszerepből. Lekapcsolódott a kollektív szenvedésmintáról, értékeli saját magát, és már nem akar megfelelni csak azért, hogy mások jobban szeressék. Már nincs szüksége külső visszaigazolásra ahhoz, hogy tudja, szerethető.
Lukács Tünde
Soulwork System Healing