Nagyon sok anyuka jön hozzánk azzal a kéréssel, hogy a gyerekére kérne családállítást, mert azt szeretné, ha a gyerek boldog lenne. Amikor megkérdezem, hogy hány éves a gyerek, akkor kiderül, hogy már igencsak nem gyerek, mert 30-40 éves.
Ilyenkor el szoktam mondani, hogy mivel a gyereke felnőtt, és ő nem kérte a segítséget, kéretlenül mi nem nyúlhatunk bele az ő életébe. Gondold csak el, hogy te éled az életedet, és valamelyik szülőd úgy gondolja, hogy ez nem jó út neked, és kéretlenül a te életedet akarja rendezgetni. Valószínűleg te sem szeretnéd. Főleg azért nem, mert legtöbbször, ami a szülőnek nem tetszik, az a gyereknek valójában jó.
Amikor valaki úgy érkezik hozzánk, hogy hosszan beszél a gyereke életéről, és az állítólagos problémákról, ott általában a probléma majdnem mindig ugyanaz. A szülőnek nincsen saját élete, boldogtalan, és ezért a gyerek életét akarja megoldani.
A szülők gyakran elmondják, hogy hiába akarnak tanácsot adni a gyereknek, hiába mondják neki, hogy mi lenne a helyes lépés, a gyerek nem hallgat rájuk.
Annak a szülőnek, aki hasonló cipőben jár, el kellene gondolkodnia azon, hogy ha az ő élettapasztalata, mintái, ötletei, párkapcsolata, gondolkodása egy boldogtalan élethez vezetett, akkor miért gondolja azt, hogy ugyanezek a gyereknél máshová fognak vezetni? Ugyanis boldogtalan szülő nem tud boldog gyereket nevelni.
Legtöbbször persze a jószándék vezet, de ugye van az a mondás, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Mert lehet, hogy a szülő azt gondolja, ha ő feláldozza magát a családért, ha csak a gyerekért él, akkor azzal jót tesz. Pedig ez nem így van. Mert ilyenkor a gyerek azt látja, hogy anya feláldozta magát, nem volt élete, boldogtalan. Felnőve pedig ő is ezt a mintát fogja követni, ő is fel fogja áldozni magát. Már csak azért is, mert ha nem is tudatosan, de tudatalatt ott lesz a bűntudat, hogy anya miatta nem élt, miatta lett boldogtalan. Rengeteg családállításon találkozunk ezzel a dinamikával. A gyerek nem mer élni, nem mer boldog lenni, mert a szülők boldogtalanok. Arról nem is beszélve, ha a gyerek mondjuk azért született, hogy összetartsa anyát-apát, vagy mert hitel kellett, stb. A gyerekbe állandó bűntudat lesz, hogy nem tudott megfelelni azoknak az elvárásoknak, ami miatt ő megszülethetett. Hiszen nem saját magáért született, hanem valami feladattal.
Sok kliensem meséli el, hogy ő azért él, mert a szülők a szokásoknak akartak megfelelni. Egyébként nem is akartak gyereket, de így vele legalább a „gyerektéma” ki volt pipálva.
Mert így szokás – ismerkedés, házasság, lakás, gyerek, stb. Csak éppen a legfontosabb hiányzik a rendszerből – a Lélek.
Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked boldog legyen, akkor magadon kezdj el dolgozni, Te legyél jól, te legyél boldog. Ő pedig ezt fogja látni, és ezt fogja ismételni. Hogy anya kiáll magáért, van saját élete is, jól érzi magát a bőrében, és a mosolya nem mű, hanem valódi. Ugyanis a helyzet az, hogy teljesen mindegy, mit mutatsz kívül, a gyerek pontosan tudja, ha kamuzol. Lélekszinten mindenki tud mindent. Ezért nem árt a dolgok mögé nézni, mielőtt a másikra kezdünk mutogatni. Nagyon jó példa erre az, amit Bert Hellinger a megcsalásról mond. Hogy valójában az, akit megcsalnak, lélekben már jóval korábban kilépett a kapcsolatból, mint ahogyan a megcsalás történt. Amikor ezt először olvastam, én is tiltakoztam. Aztán rájöttem, hogy nagyon is igaza van. Csak őszintének kellene lenni önmagunkhoz.
Lukács Tünde
Soulwork System Healing