Rengeteget hallom nőktől, hogy muszáj pajzsot, páncélt húzni magunk köré, mert különben sérülni fogunk. Már eleve pajzsban indulunk neki egy kapcsolatnak. Amikor valakitől megkérdezem, miért van erre szükség, általában azok a válaszok jönnek, hogy:
„Nem akarok ismét sérülni”
„Mert ismét bántani fognak”
„Így biztonságos, mert megnyílni mások felé veszélyes”
„Így védem magam, így védem a szívemet”
De mi ellen is védekezünk? És ki az, aki bántani akar? Igazából semmi, és senki. A pajzs, a páncél egy dologtól véd meg. A saját fejlődésedtől. Mert a párkapcsolat a legnagyobb tanítónk, a párunk a legnagyobb tükör arra, hogy mi az, ami még fáj a lelkünkben. Mi az a gyermekkori fájdalom, ami még nem gyógyult. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy ezt a társat, aki „bánt”, tudatalatt te hívtad be az életedbe. Azért, mert a te tudatalatti mintáidra pontosan az a társ rezonál, aki megfelel ezeknek a mintáknak.
Vagyis…. ha te tudatalatt azt hiszed magadról, hogy nem vagy szerethető, akkor egy olyan társ jön majd, aki folyton ezt fogja veled éreztetni. Hogy nem vagy szerethető.
Ha nincsen önbizalmad, akkor egy olyan társ jön majd, aki elhagy, megcsal, stb, mert rá akar mutatni arra, hogy meg kellene tanulnod értékelni magad.
Ha a családból áldozatszerepet hozol, ha azt érzed, neked kell szolgálni mindenkit, akkor pedig egy olyan társ fog jönni, aki folyton azt fogja éreztetni veled, hogy csak cselédnek kellesz. Te persze azt fogod mondani, hogy minden férfi egyforma, lusta, semmirekellő, stb, csak éppen azt nem veszed észre, hogy alapjában ezt gondolod a férfiakról. Ők pedig teljesítik, amit tudatalatt elvársz tőlük.
Amikor felhúzod a pajzsot, mert megint „bántanak”, akkor éppen attól fosztod meg magad, hogy ezeket a fájdalmakat begyógyítsad a lelkedben.
A párkapcsolat nem azért van, hogy ellegyünk egymás mellett évekig a langyos vízben, és ne történjen semmi, hanem azért, hogy fejlődjünk, hogy kidolgozzuk magunkból azokat a fájdalmakat, sérüléseket, amelyeket elszenvedtünk a fogantatásunktól kezdve mostanáig. Az előző életekről nem is beszélek, mert az egy könyvet tenne ki. A társunk tudja ezeket leginkább aktiválni.
Próbáld ki, hogy magadra veszel egy páncélt. Mint a régi harcosok, akiknek a szemük látszódott csak ki a páncélból. Hogyan fogod érezni magad? Iszonyatosan nehéz lesz cipelni. Izzadni fogsz, lépni is alig bírsz, nehezen kapsz levegőt, hatalmas tehernek fogod érezni, és előbb utóbb összerogysz alatta. A páncél mögött a szíved pontosan így érzi magát.
A pajzs egy kemény, rideg, áthatolhatatlan páncél. Nem elég, hogy semmi nem hatol át rajta, de ki sem jut rajta keresztül semmi. Pajzs, páncél mögül nem lehet szeretni. Az energia bennreked, és halmozódik. Mivel valahol ki kell jutnia a páncélod mögül, a testedben keres kiutat. Jön a szívroham, infarktusok, a vér – az életenergia besűrűsödik, jön a trombózis. Vagy a rák, ha a fájdalom nincsen feldolgozva.
Olvasok olyan idézeteket, hogy minden ember annyit ér, ahogyan bánik veled. Miközben minden ember úgy bánik veled, ahogyan te magaddal. Azt nem veszed észre, hogy amíg a másikra mutogatsz, addig áldozatnak érzed magad. A másik áldozatának.
Azt mondják a nők, hogy a férfiak nem tisztelik a nőket. De hogyan tisztelnék, amíg ilyen idézetek keringenek a neten? És nem, nem a másiknak kell kezdeni a változtatást, hanem neked. Mert lehet, hogy az a másik soha nem fogja tisztelni a nőket, de ha te tiszteled a férfit, ezek a férfiak el fognak tűnni az életedből. Azok pedig elő fognak kerülni, akik ugyanúgy fognak tisztelni téged.
Nézd meg a párkapcsolatodat, elmeséli, mi az a fájdalom, ami még nem gyógyult meg a lelkedben. A körülötted lévő emberek pedig a Teremtő eszközei ahhoz, hogy megtanuld a leckét, és feldolgozd végre a fájdalmaidat.
Lukács Tünde
Soulwork System Healing