Szembejött velem egy poszt a neten, amely arról szólt, hogy van egy apa, aki alkoholista. Neki van két fia, az egyik követi az ő példáját, és szintén alkoholista lesz. A másik úgy dönt, hogy ő nem akar így élni, és belőle nem lesz alkoholista. A végén pedig az a kijelentés volt, hogy mindig eldöntheted, hogyan akarsz élni.
Hozzászóltam az íráshoz, hogy ez szakmai szempontból nem egészen így van, mert a transzgenerációs hatás felülírja az egyén akaratát. Mivel dolgoztam már alkoholfüggőkkel, ezt látom is. A kommentemhez hozzászólt egy hölgy, aki azt írta, hogy szerinte tévedek. Mert ő tudja, hogy mostanában „trendi” a transzgenerációs hatásokra hivatkozni, de az a fiú, aki alkoholista lesz, csupán akaratgyenge.
Sajnos hazánkban valóban az a „trendi”, hogy mindenki ért mindenhez, még a témában jártas szakembereknél is jobban. Illetve ilyen, amikor valakinek nincsen tudomása a tudatalatti működéséről, ahol ott vannak a transzgenerációs hatások, a magzatkori emlékek, a traumák elnyomott hatásai, amelyekről már nagyon sok pszichológus, pszichiáter és tudós is beszél. Tudományos kísérletek bizonyítják már a transzgenerációs traumák hatásait, tehát azt, hogy ez „trendi”, nem igazán lehet rá mondani. Nem „trendi”, hanem ez a valóság.
Valójában miért lesz egyik gyerek alkoholista, a másik pedig nem?
Azért, mert aki az lesz, sorsösszefonódásban van apával, vagyis apa sorsát éli.
Amikor valakivel sorsösszefonódásban vagyunk, akkor nem a saját sorsunkat éljük, hanem annak az embernek a sorsát, akihez kapcsolódunk. Hogy milyen dinamika húzódik az alkoholizmus mögött, az egy másik téma, most arról szeretnék írni, hogy miért nem mi döntünk.
Azért, mert a családi lélekmező hatása erősebb, mint az egyén akarata. Rengeteg történet kering arról, amikor valaki egészségesen él, sportol, biokaját eszik, meditál stb és hirtelen meghal. Vagy olyanról is hallottunk már, aki életvidám, tele van tervekkel, és egyszer csak hirtelen öngyilkos lesz. Ilyenkor mindenki megdöbbenve áll a történtek előtt, pedig ha a történések mögé nézünk, borítékolható volt ez az esemény a családtag életében. Hiába életvidám az ember, és tudatosan nem akar meghalni, viszont a sorsösszefonódás ennél erősebb. Amikor volt a családban öngyilkosság, és ezt tabuként kezelik, vagy nincsen a család vesztesége gyógyítva, valaki beleáll ugyanebbe a sorsba. És maga sem tudja, hogy miért, de megteszi, mert abban a pillanatban nem önmaga.
1 vagy 2 éve tele volt a hírek egy 14 éves fiúval, aki az iskolában lefordult a székről, és meghalt. Nem tudták újraéleszteni. Utána egészen véletlenül láttam egy riportot ennek a fiúnak az édesanyjával, aki elmesélte, hogy volt egy fiatalabb, kb 7 éves gyereke, aki 1-2 éve szintén meghalt. Itt semmi más nem történt, mint az idősebb fiú ment a kicsi után. Amikor a családban halott gyerek van, ott gyakran előfordul, hogy egy másik gyerek követni akarja. Tudatalatt ugyanis az élő gyerekben elindul egy dinamika, miszerint: „ha te nem élhetsz, nekem sincs jogom az élethez”.
Amikor ismert ember távozik el fiatalon, szakmai ártalom, hogy néha utána olvasok a történetének. Minden alkalommal ott van a családi történetben az a személy, akivel az eltávozott sorsközösségben volt.
A fent leírtak után, gondolkodjuk el azon, mennyire van szabad döntésünk. Mert amúgy van szabad döntés– egy bizonyos szintig – de csak akkor, ha értjük ezeket a dinamikákat, és feloldjuk. Aki nem foglalkozik a lelkével, a tudatalatti mintákkal, neki nem lesz sok szabad akarata, mert a minta viszi. Aki tudatos, és dolgozik magán, neki már sokkal több szabad döntési képessége lesz, mert kilép ezekből a mintákból. Amíg a tudatalatti mintáink nincsenek megdolgozva, addig nem mi döntünk bizonyos helyzetekben, hanem az az anya, apa, vagy bármely más felmenő, akinek a sorsával össze vagyunk kapcsolódva lelki szinten.
Lukács Tünde
Soulwork System Healing
Családállító