Sokan mesélik el nekem, hogy nem találják a helyüket, nem igazán tudnak stabil pénzügyi helyzetet teremteni, vagy nincs, illetve nem működik a párkapcsolat. Közben általában a szülőket okoljuk, hogy miattuk nem tudunk úgy élni, ahogyan szeretnénk. Mert ők nem adtak szeretetet, nem figyeltek ránk, nem voltak jelen, vagy olyan dolgokat tettek az életükben, amire azt mondjuk, hogy nem tudjuk megbocsátani nekik.
Van, hogy nem tudjuk túltenni magunkat azon, hogy a szülők elváltak. Vagy azon, hogy valamelyikük félrelépett. Dühösek vagyunk, haragszunk.
Hogy mi ezzel a baj? Az, hogy a haragunk a saját életünket blokkolja le. Amíg ítélkezünk felettük – vagy bárki felett, addig még nem értjük a lényeget.
Ők abban a pillanatban nem tudtak másképpen cselekedni. Nem látjuk azokat az energiákat, amelyek a szüleinket – vagy bárki más embert, akit éppen megítélünk – mozgattak. Mert a történések, a cselekvések mögött energiák mozognak. Ilyenkor nincs olyan, hogy csinálhatta volna másképpen. Mert nem tudta másképpen csinálni. Lehet haragudni arra, aki például öngyilkos lett, de nem látod, és nem érted azt az erőt, ami őt oda vitte.
Amikor azt mondod, hogy ő miért így csinálta, miért nem másképpen, miért tette vagy nem tette ezt vagy azt, akkor az ő sorsát kérdőjelezed meg. Azt, ami az ő vállalása. Nem fogadod el a másik döntéseit, sorsfeladatát. Ha valami megtörtént, az nem történhetett másképpen. A valóságból, az egészből csak egy kicsi szeletet látunk, csak egy apró részletet.
Amikor a szülők életével foglalkozunk, ítélkezünk, addig még nem nőttünk fel. Gyakran a szülőket okoljuk, miközben mi nem akarunk felnőni, hiszen míg gyerekek vagyunk, nem kell felelősséget vállalnunk. Nem akarunk a saját életünkkel foglalkozni, ezért foglalkozunk mások életével. Aki még dacos, dühös, haragos, és jóvátételt akar a szüleitől az még gyerek. A gyerek pedig nem tud párkapcsolatot vagy stabil anyagi helyzetet teremteni.
A szülők élete, és általában a mások élete nem tartozik rád. Ez az ő sorsuk, az ő vállalásaik.
A valódi szeretet pedig éppen azt jelentené, hogy elfogadom a másikat úgy, ahogyan van. Hangoztatjuk, hogy mennyire tudunk szeretni, miközben tele vagyunk elvárásokkal és ítéletekkel mások felé. Ez nem a szeretet. Ezek a te elvárásaid, elképzeléseid arról, hogy milyennek kellene lennie a másiknak, milyennek kellene lennie a világnak, az embereknek, az életnek. Ennek pedig semmi köze a valósághoz.
A bölcs, érett ember elfogadásban és megengedésben van. Ahogyan Hellinger is mondja: aki rendben van önmagával, az összhangban van mindennel. Élettel – halállal, jóval – rosszal, sötétséggel – világossággal.
Ha változásra vágysz, ha szabad akarsz lenni, akkor egy dolgod van csak. Az, hogy elfogadd mások sorsát, és a saját sorsodat. Mert amíg ellenállásban vagy, addig a sorssal harcolsz. A változás akkor tud elkezdődni, ha abbahagytad a harcot.
Lukács Tünde
Családállító
Soulwork System Healing