Lélekrészek

Sokan mesélik el nekem, hogy úgy érzik, nem találják a helyüket a világban. Nem érzik teljesnek magukat, és valahogyan nem mennek a dolgok. Pedig foglalkoznak magukkal, dolgoznak a lelki sérüléseiken, és még sincs átütő változás.

Ennek az oka gyakran az, hogy egy-egy traumatikus esemény során lélekrészek leszakadhatnak, és ezek nélkül nem érezzük magunkat egészek. Amikor valakit elveszítünk, vagy bántanak, amikor tragédiák történnek az életünkben, akkor ezek a lélekrészek – ahogyan Hellinger nevezte – vakvágányra kerülnek.

Lehet, hogy gyermekkorodban nem kaptál meg valamit, amire nagyon vágytál. Esetleg anya vagy apa visszautasított, éppen akkor, amikor nagy szükséged lett volna a szeretetre, egy ölelésre. Ez a gyermeki részed még most is ott sír, és várja a szeretetet.

Családállítások során ezeket a lélekrészeket is megkeressük, és oldjuk azt a traumát, amit akkor az a gyermek elszenvedett. Ezek után ez a leszakadt lélekrész ismét kapcsolódni tud, és elindulhatnak azok a dolgok, amelyek eddig egy helyben álltak.

Amikor bántalmazás, erőszak, vagy bármilyen nagy fájdalommal járó esemény történik az életünkben, akkor gondolni kell arra, hogy az ott elveszített lélekrészeinket integrálni kellene.

Ha úgy érzed, nem vagy egész, ha nem vagy jól, vagy ha folyton a másik feledet keresed, akkor valószínűleg történt veled olyan trauma, ahol lélekrészek leszakadtak. Ilyen történés például az ikervesztés, az anyaméhben. Amikor valaki azzal érkezik hozzánk, hogy a másik felét, vagy a „nagy Őt” keresi, ott szinte 100%, hogy elveszített ikertestvér van a háttérben.

Lukács Tünde

Családállító

Soulwork System Healing