Azt szoktuk mondani, ha mi jól vagyunk, mindenki jól van körülöttünk. Sokan azt mondják, hogy nekik a család jólléte a legfontosabb, magukat mindenki mögé helyezik. Pedig hiába teszel meg mindent a családért, ha te nem vagy jól, nem vagy boldog, ők sem lesznek azok. Ugyanis lélekszinten tudják: anya/apa boldogtalan.
Nagyon sok állításban láthattuk már, hogy bár anya a „lelkét” kitette a gyermekekért, amikor a mezőben felállítottuk a családi rendszert, a gyermekek azt mondták, a szülő nem figyel rájuk, nincs jelen. A témahozó pedig nem értette, hogy ezt miért mondják, hiszen ő mindent megtesz, és imádja a gyermekeit. A mélyben viszont más dinamika működik.
Mi történik ilyenkor lélekszinten? Az, hogy lélekben nem vagy jelen. Fizikailag valóban megteszel mindent, csak a szeretet nem megy át, nincs valódi kapcsolódás. Sokszor az anya lélekben benne ragadt egy veszteségben. Egy régi abortusz vagy vetélés fájdalmában, egy szerette elvesztésében. Ilyenkor azt látjuk a mezőben, hogy a szülő a halott gyermekre néz, a tekintetét fel sem emeli, nem látja az élőket. Bár fizikailag jelen van, lélekben nincs jelen.
Sosem felejtem el azt az esetet, amikor egy anya szinte meredten nézett az elveszített szerettére, és az élő gyermek hiába szólongatta, hogy „Anya én is itt vagyok, és én élek! Az élőknek szüksége van rád.” Az anya nem nézett fel, továbbra is a halottat nézte, Aztán hirtelen a gyermek képviselője leült a halott családtag mellé, és azt mondta: „Ha anya csak a halottakat látja, akkor inkább meghalok én is!”.
Hogy mit látunk ebből a mindennapi életben? Azt, hogy anya bár látszólag jól van, valójában nincs jól. A gyermeknek sem megy az élete, elakadásai vannak, nem jön a pénz, nincs társa, stb. Azért van elakadva, mert minden energiáját felemészti az, hogy a szülőt „életben tartsa”.
Rengeteg ember van beleragadva egy régi veszteségbe, sokszor tudatosan nem is érzékelve ezt. Csak egy-egy családállításon jön fel a téma. Ha nem megy az életed, vagy ha a gyermeked van elakadva, akkor érdemes megnézni, kit nem tudtál elengedni, kit nem tudtál elgyászolni.
Amikor utat engedünk ezeknek a fájdalmaknak, amikor elengedjük végre az eltávozottakat, új dimenziók nyílhatnak meg. Ezeknek az elengedéseknek néha szó szerint életmentő hatása lehet. Azt sem szabadna elfelejteni, hogy a valódi szeretet elenged, nem ragaszkodik. Aki valóban szeret, az tiszteletben tartja a másik döntését, sorsát, még akkor is, ha az számára fájdalmas.