A szűkebb és tágabb környezetünk rengeteg elvárással szembesít minket. Olyan tudatalatti, kollektív elvárásokkal is, hogy hogyan kell kinézni, viselkedni bizonyos kor után. Mit tehetünk, és mit nem ajánlott tenni 40-50-60 éves korban. Nézzünk csak szét, hány ilyen elvárás kering a köztudatban. Tele van a Facebook azokkal a viccekkel, miszerint 40 éves kor után, már örülhetsz, ha fel tudsz állni a székből. A baj az, hogy ezekkel a „viccekkel” is teremtjük a valóságunkat. Ráadásul, a kollektív mező tele van félelemmel, és minden honnét az ömlik ránk, hogy összeomlás lesz. Csodálkozhatunk e, hogy egyre több ember élete omlik össze? Hiszen ezt várjuk.Pedig lehetne ezt lágyabban is megélni.
Mi igyekszünk megfelelni az emberek, a társadalom elvárásainak, hogyan kellene viselkedni, hogyan kellene érezni magunkat ebben a korban, ebben a helyzetben. És mi van, ha lehet másképpen is?
Lehet, hogy hallottad már a viccet, amikor Józsi bácsit megkérdezik, hogyan élte túl a halálos betegséget. „Úgy, hogy nem tudtam, hogy halálos.” ..volt a válasz. És ebben van a lényeg. Az történik velünk, amiben hiszünk, amit elvárunk. Ha abban hiszek, hogy nekem nem jár boldogság, egészség, szerelem, akkor ezt várom el az élettől, ezért ezt fogom kapni. Ha abban hiszek, hogy azért rossz most nekem, mert mindenkinek rossz, akkor ez fog történni.
Sajnos a mai világban gyakori az egymásra mutogatás. Az, hogy meg vagyunk győződve róla, hogy a másik tehet arról, hogy nekünk nem működik az életünk. Rengetegen élnek évtizedeken át haraggal, dühvel a szüleik, vagy akár régi társuk felé, mert nem kaptak meg tőlük valamit. Pedig minden, ami történik velünk azért történhet meg, mert tudatalatt engedélyt adtunk rá. Semmi nem történhet meg veled, amire tudatalatt nem adtál engedélyt.
Az első lépés, hogy a sorsodon változtatni tudjál az, hogy legyél tudatában annak, hogy minden külső körülmény a te belsőd kivetülése. Azok az emberek, akik állítólag bántanak téged, semmi mást nem csinálnak, csak mutatják neked, hogy mi van benned, a lelkedben. Ők csak rezonálnak rád. Rámutatnak a lelkedben lévő sebekre, hogy azokat végre be tudd gyógyítani.
Rezgés alapú Univerzumban élünk. Ha változtatni szeretnél a külső körülményeken, ne a fizikai valóságba akarj erőszakosan belenyúlni azonnal, hanem változtasd meg a belsődet. „Rezegd” feljebb magadat! Úgy szoktam elmesélni a dolgot, hogy ha a rádiót hallgatod, akkor a Kossuth rádió frekvenciáján nem fogod hallani a Juventus rádiót. Ahhoz be kell állítanod a rádió frekvenciáját. Pontosan így működsz te is. Ha más valóságot szeretnél, hangold magadat erre a valóságra. Ha hiányt élsz meg, nem tudsz kapcsolódni a bőséghez. A bőség más frekvencia. Ha magányt élsz meg, nem tud kapcsolódni hozzád a társ. Ha szegénységtudatban élsz, ha mindig csak az akciókat, a legolcsóbbat keresed, akkor ezzel azt üzened az Univerzumnak, hogy csak ezt érdemled, neked ennyi is elég. A változáshoz első lépésben a gondolataidat, és a hozzájuk fűzött érzelmeket kellene megváltoztatni. Ezáltal változik a rezonanciád is.
Ha elfogadnánk azt a gondolatot, hogy többek vagyunk annál. mint amit a fizikai világban látunk, és azt, hogy okkal vagyunk itt Földön, és ez az ok nem az, hogy csak dolgozzunk, és másoknak megfeleljünk, akkor szembesülnünk kellene egy nagyon fontos dologgal. A felelősség vállalással. Mert akkor be kellene látnunk, hogy mi vagyunk a felelősek a saját életünkért, és arról, hogy ott tartunk, ahol vagyunk, nem a külvilág tehet. Nem a szüleink, nem a párunk, nem a főnökünk, nem a kormány, nem a társadalom, egyedül mi vagyunk a felelősek. Mi vállaltuk ezt a sorsot, mi vállaltuk a nehézségeket is. Családállításokon látjuk azt, mekkora ereje van annak, ha meg tudunk hajolni a sors elött. Abban a pillanatban megváltozik minden.
Mi lenne, ha vállalnád a felelősséget, és visszavennéd az erődet azoktól, akiknek átadtad?
Lukács Tünde
Családállító