Az egyik posztom alá – ami arról szólt, hogy mi vagyunk a felelősek a saját életünkért – egy kedves ismerős kommentet írt. Azt írta, hogy de nem mindenért mi vagyunk a felelősek.
A rossz hír, hogy bizony mindenért. Az életünk minden pillanatáért mi vagyunk a felelősek.
Mert ki más lenne felelős? Ki hozza a döntéseket? Ki cselekszik, vagy nem cselekszik? Ki érzi az érzéseinket és gondolja a gondolatainkat, amivel megteremtjük a saját valóságunkat? Azért a sajátunkat, mert nem mindenkinek ugyanaz a valósága.
Lehet, hogy már többen olvastátok a 2 évvel ezelőtti sztorimat, de mivel nagyon sok új ismerősöm van, leírom ismét nektek.
2 évvel ezelőtt költöztem be abba a lakásba, ahol most élek. Akkor itt nem volt bevezetve internet. Elmentem az ügyfélszolgálatra, ahol azt mondta az ügyintéző hölgy, hogy kb 3 hét, mire szerelő ki tud jönni. Augusztus volt, és mindenki szabadságon.
Mondtam, hogy azt nem lehet, mert nekem munkaeszköz a net, és 3 hétig nem lehetek nélküle. A hölgy telefonálgatott vagy háromnegyed órát. Aztán szomorúan rám nézve azt mondta, hogy sajnálja, de kb 2% az esélye annak, hogy 3 hétnél korábban bekötik.
Ott álltam a pult előtt, miközben a hölgy azt mondta, még egy utolsót telefonál. Én pedig arra gondoltam, hogy ez nem lehetséges, hogy nincs szerelő, és nekem pénteken – aznap szerda volt – lesz netem. És ez csak így történhet, más opció nincsen. Közben meg is jelent a lelki szemeim előtt a kép, hogy a hölgy leteszi a telefont, és örömmel mondja, hogy meg van oldva a dolog. Kb fél perc múlva, a hölgy letette a telefont, és azt mondta: „Pénteken délben megy a kolléga bekötni a netet”.
A dolgokat így teremtjük meg. Akkor is megteremtődik, ha a negatív kimenetel van a fejedben. És lássuk be, a legtöbb embernek a fejében az van, hogy úgysem sikerül. Én nem adtam az Univerzumnak más lehetőséget. Tudtam, hogy így lesz.
Ma reggel egy hasonló sztorim volt.
Fél 9 körül indulok el otthonról, ha megyek be a stúdióba csoportot vezetni. Útközben van itt egy éjjel-nappali, ott szoktam nasit és italt venni. Ma azonban be kellett ugranom a vele szembe lévő állatpatikába is, az viszont 9 órakor nyit. Kb 8.40-re bevásároltam, és volt még 20 percem a nyitásig. Azon gondolkodtam, mit csináljak addig, mert meleg is van, nincs kedvem ácsorogni az utcán.
Aztán gondoltam egyet, és elindultam az állatpatika felé, miközben arra gondoltam, hogy ma miattam ki fog nyitni korábban. Láttam magam előtt a nyitott ajtót. Odaérve azt láttam – 8.45-kor – hogy az ajtó nyitva van, és éppen árut hoznak. Nem volt ugyan nyitva, de a hölgy beengedett. Szóval pontosan úgy történt, ahogyan gondoltam, és elképzeltem.
De teremtettem már így üres állatorvosi rendelőt olyan napszakban, amikor rengetegen vannak. Mikor mi már hazafelé indultunk, akkor jött kb 5 kutya.
Teremtettem olyan helyzetet, amikor hivatalos ügyet kellett intézni, amire mindenki hónapokat vár. Én aznap délutánra kaptam időpontot.
Ezeket a sztorikat most azért osztom meg veletek, hogy vegyétek észre: minden, ami benned van, az van kívül. Minden belőled ered. Ha valami nem működik az életedben, nézz befelé, mivel teremtetted meg.
Ha nem megy egyedül, segítünk.
Lukács Tünde
Családállító