Az emberek nagy része túlél. Túléli a mai napot, a hetet, ezt az évet, sőt….az életet.
A túlélésre megy el az energiánk, arra a küzdésre, agyalásra, amit a problémáink megoldására fordítunk. Hiába fejlődik az orvostudomány, egyre több a beteg ember. Hogy miért? Mert hiába van szuper orvostudományuk, az csak a fizikai testet gyógyítja, a betegséget kiváltó lelki okot nem.
A nagy küzdésben, a saját energiánk elhasználása közben pedig elfogy az az életenergia, amit magunkkal hoztunk, ide a Földi valóságba. Egyre több fiatal lép ki az életből, éppen ezért.
Legtöbben rettegnek a jövőtől, folyamatos félelemben, szorongásban élnek. A szorongás már annyira a részükké vált, hogy már észre sem veszik, hogy szoronganak.
Miért szenvedünk? Miért küzdünk, és miért félünk? Mert kiadtuk a kezünkből az erőnket, az életünk irányítását. Elszakadtunk a Forrásenergiától, ahonnét az élet ered. Elfelejtettük azt, hogy van egy Isteni önvalónk is. Hogy nem „csak” emberek vagyunk, hanem van egy Isteni lényünk is. Mindenkiben ott az Isteni szikra. Ha sosem nézünk felfelé, csak lefelé, akkor a saját erőnket használjuk a Forrásenergia helyett. Míg a saját energiánk véges, a Forrásenergia kiapadhatatlan.
Ahogyan fogy az energiánk, amit leginkább a túlélésre és küzdésre fordítunk, úgy leszünk egyre frusztráltabbak, idegesebbek, agresszívabbak. Egyre inkább másoktól akarjuk elvenni az energiát, mindenféle emberi játszmán keresztül. Sok ember a hatalommal próbálja megszerezni a biztonságot. Pedig mindez illúzió. Nézzünk meg egy embert, aki rendben van önmagával, aki békés. Ő nem akar másoktól elvenni, a saját életével foglalkozik, a többiek élete helyett. Aki viszont nincs jóban önmagával, az élettel, azt bosszantja az, ha valaki jól van.
Vissza kellene kapcsolódni az Istenihez. Kapcsolódva a Forrrásenergiával, a Teremtővel, társteremtőként tudunk működni, és elengedhetjük végre a küzdést és túlélést.
A rákos sejtek működése hasonlít ehhez a leválasztottsághoz. A testünk egy intelligens rendszer, minden szervünk, sejtünk együttműködik az összes többivel. Minden sejt tudja, hogy hogyan van az összes többi sejt. Együttműködés, és harmónia van. Aztán az egyik sejt gondol egyet, és azt mondja, hogy én bizony nem akarok a többivel együttműködni, mert én tudom, mi a jó nekem. És elkülöníti magát, terjeszkedni kezd. Sőt….a többi sejtet is az uralma alá akarja vonni. Agresszívan nyomul előre, nem törődve a körülötte lévőkkel.
Mi emberek pontosan ezt csináljuk. Jobban tudjuk, mi a jó nekünk, mint a Teremtő. Nem vállaljuk a felelősséget az életünkért, hanem másokat teszünk felelőssé érte. Istent akarunk játszani, elfeledkezünk a Természeti törvényekről. Elfeledkezünk az alázatról, arról, hogy nem tudunk mindent irányítani. Ki akarjuk erőszakolni a Sorstól azt, amit a Sors nem szánt nekünk. Nem tudjuk elfogadni, ha valami nem úgy történik, ahogyan elképzeltük. Pedig abba az állapotba kellene eljutni, ahol azt tudjuk mondani, hogy így is jó, ha ez történik, és úgy is jó, ha nem ez történik. Ezen a ponton átadjuk az életünket annak az erőnek, ami viszont pontosan tudja, mi az, amire valóban szükségünk van. Ez nem jelenti azt, hogy nem csináljuk a dolgunkat, viszont a küzdés helyett, a Forrásenergiával kapcsolódva, társteremtőként működve teremtünk.
Itt eltűnik a szorongás, a félelem a jövőtől, eltűnnek a problémák, és elkezdenek a csodák az életünkbe áramolni. Ehhez azonban az elménkből meg kellene érkezni a szívünkbe.
Dr Joe Dispenza mondta a következőt: „A legjobb módja annak, hogy előre lásd a jövődet, ha te magad teremted meg azt.”
Teremts te is csodákat, és nézd meg, milyen az, amikor küzdés helyett a megengedés uralkodik az életedben.
Lukács Tünde
Családállító