Amikor jobban tudjuk, mi a jó a másiknak – az ítélkezésről
Nemrég beültem egy kávézóba, ahol a mellettem lévő asztalnál két 60-70 év közötti hölgy beszélgetett. A téma természetesen egy másik ember volt. Hogyan él, mit miért csinál, és mit hogyan kellene csinálnia. Ez a jelenség sajnos általános, hogy véleményezzük más emberek életét, tetteit, döntéseit. Hogy mi a baj ezzel? Az, hogy ítélkezünk olyan emberek felett, akikről szinte semmit nem tudunk. Jobban akarjuk tudni, mi az ő sorsa, mint ő, aki azt megírta magának.
Egy dolgot szem előtt kellene tartani: a másik ember nem én vagyok. Nekem teljesen más a valóságom, a világnézetem, a látásmódom, mások a hitrendszereim, mint a másik embernek. Sokan ítélkeznek olyan emberek felett, akik szerintük nem jól élik az életüket, és csinálhatnák jobban, másképpen, egészségesebben. Pedig a valóság az, hogy az az ember, aki felett ítélkezünk, pontosan úgy éli jól az életét, ahogyan éli. Hogy erről mi mit gondolunk, az semmit nem számít. Ugyanis neki ez a sorsa. Amit most éppen átél. Ő ezt írta meg magának, ezt kell megtapasztania. Még akkor is, ha ez a tapasztalás negatív.
A Teremtőtől kaptunk egy fizikai testet. Pontosan azt a testet, amire ebben az életünkben szükségünk van. Lehet, hogy ez túl vékony, túl kövér, hajlott hátú, kancsal, vagy esetleg fogyatékos. De pontosan az a test, amit a Teremtő szánt nekünk, és nem véletlen, hogy most ebben a fizikai testben élünk.
Az életben semmi nem véletlen. Nem véletlen, hogy valaki alkoholista, drogos, önbántalmazó vagy bántalmazó, egészséges vagy beteg, hogy erőszakos, hogy önsorsrontó, hogy áldozat, stb. Hányszor látjuk, hogy a család kiközösíti az alkoholista családtagot, mert szégyelli. Miközben a kirekesztéssel tesznek a legrosszabbat, mert a családból kirekesztett családtag sorsát valaki követni fogja. Amikor az alkoholista apától az anya távol akarja tartani a közös gyereket, azzal csak azt éri el, hogy lehetséges, hogy a gyerekből is idővel alkoholista lesz. Így fog kapcsolódni az apával, mert másképpen nincs rá lehetősége. Közben, az alkoholizmus mögött nagyon nehéz sorsok állnak. De hogy ezt meg tudja e oldani az adott ember, az a sorsától függ.
A sorsban az is benne van, hogy egy problémádat meg tudod e oldani. Ha benne van a sorsodban, hogy megoldod, akkor el fogsz jutni olyan helyekre, olyan emberekhez, akik segíteni fognak. De ha nincsen benne a sorsodban, hogy megoldod, mert valami okból kifolyólag meg kell tapasztalnod a negatív végkifejletet, akkor nem fogsz eljutni segítőhöz. Ilyenkor hiába mondják az illetőnek, hogy változtasson, kérjen segítséget, nem fogja megtenni. Nem azért, mert nem hallgat senkire, hanem azért, mert nincsen benne a sorsában a megoldás.
Sokan írjátok posztokban, hogy a másik csinálhatná másképpen, élhetne egészségesebben , gondolkodhatna másképpen, tehetne magáért többet stb. Ez sajnos nem így működik. Az adott ember abban a pillanatban annyira képes, amennyit tesz. Tejesen mindegy, hogy te mit gondolsz erről. Az emberek különböző tudatszinteken élnek. Aki önsorsrontó, aki túlél, aki folyamatosan küzd, az nem magas tudatszinten él. És ha te magasabb tudatszinten élsz, akkor nem fogsz ítélkezni felette, és kritikát gyakorolni. A kérdés sokkal inkább az, hogy te miért nem tudod elfogadni az ő sorsát, elfogadni azt, hogy ő más mint te.
Egy idézet Orvos-Tóth Noémitől:
„A pszichológia projekciónak, kivetítésnek nevezi ezt a jelenséget. A projekció egy elhárító mechanizmus. Ennek a tudattalan lelki működésnek a feladata, hogy fenntartsa a pszichés egyensúlyt, megvédje az ént az elfogadhatatlan, kínos vagy nem realizálható késztetésektől.
A legegyszerűbb rávetíteni valaki másra mindazt, amit magában nem tud elfogadni, és máris csökken a belső nyomás.
Amíg mások felett ítélkezik, nem kell szembenéznie saját elfogadhatatlannak tartott belső tartalmaival.
Így talán már érthető, miért örvend ekkora népszerűségnek az ítélkezés!
Azt is mondhatnánk, ez a lélek gyorsan ható fájdalomcsillapítója.”
Orvos-Tóth Noémi
A magas tudatszint jellemzői:
Az ember tisztában van azzal, hogy az életéért ő a felelős, nem másokat hibáztat a sorsáért.
Tudja, hogy teremtőerővel rendelkezik, és a gondolataival, érzéseivel, cselekedeteivel a saját valóságát teremti.
Tudja, hogy vannak olyan természeti és lelki törvények, ami felett nincsen hatalma.
Elfogadásban és megengedésben él a küzdés helyett.
Tudja, hogy minden, ami a fizikai világban megjelenik, a láthatatlanból indul, ezért nem az anyagi világot akarja megváltoztatni, hanem ő változik – belül. A belső változásokat követi majd a változás a fizikai valóságban.
Nem ítélkezik, mert tudja, hogy minden ember a saját sorsát éli, akkor is, ha az nehéz sors, vagy rossznak megítélt viselkedésmód. Nem kérdőjelezi meg mások sorsát.
Tudja, hogy nem a világot kell megváltoztatni, hanem egyedül önmagát.
Békében él önmagával és a világgal
Az alacsony tudatszint jellemzői:
A saját sorsáért másokat hibáztat – szülőt, társat, főnököt,, Istent stb.
Nem veszi figyelembe a természeti és lelki törvényszerűségeket, és amikor tragédiák történnek az életében, nem érti, miért történik az vele.
Csak az anyagi világban él, csak abban hisz, ami kézzelfogható. A láthatatlant kizárja az életéből.
Megengedés helyett küzd, harcol, túlél.
A saját élete helyett más emberek életével foglalkozik.
A saját képére akar formálni mindent és mindenkit.
Nem kapcsolódik a Forrásenergiával, az ego vezérli a Lélek helyett.
Békétlen önmagával, és a világgal.
A világot rossznak és veszélyesnek látja
Egy dolgot nem árt még tudni, A tudatszintnek nincs köze az intelligenciához.
Egy sok dolgot tanult, több diplomás ember lehet sokkal alacsonyabb tudatszinten, mint egy olyan ember, aki alig képzett. Az önmagukat spirituálisnak mondó emberek nagy része valójában nem lélekből él. Csak követ valamit, egy eszmét, de nem lélekből, hanem elméből.
Ilyenkor történik meg az, hogy eljár oldásokra, tanfolyamokra, elolvas rengeteg könyvet, de nem történik átütő változás az életében. Azért nem, mert a megszerzett tudás, az oldások hatása nem tud lélekszintre menni, mivel az illető elméből működik.
Egy Szepes Mária idézettel szeretném zárni a soraimat, amely mindent elmond.
„El kell fogadni, hogy a másik ember más, mint én.
Lehet, hogy nem egészen értek vele egyet, de segítem abban, ami pozitív benne, és nem azon lovagolok, ami negatív.
Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére. Mindenkinek joga van a saját világához.
Tökéletes ember nincs – mert akkor nem a Földön lennénk.
Mindenki legyen önmaga, hogy betöltse, amire született.
Szépen, jól, amennyire telik tőle.
És a szabály örök: aki kapni akar, annak előbb adni kell.
-Szepes Mária-
Lukács Tünde
Családállító