Az egyik hétvégi csoportunkban úgy dolgoztunk, hogy nem volt téma. Csak az állító képviselője állt be a térbe, és azok alapján indultunk el, amit ő mondott, ahogyan érezte magát. Meghagytuk a mezőnek, hogy mutassa meg az aktuális témát.
Több állításban is megmutatkozott szinte ugyanaz a dinamika. Amikor a képviselő beállt, teljesen jól érezte magát. Mosolygott, azt mondta, jól van. Az állító is jól volt. Ránézésre semmi gond, mosoly, jó kisugárzás.
Aztán kiválasztottam egy képviselőt annak, ami belül van. És a kép megváltozott. Minden esetben feljött egy olyan téma, ami elég fájdalmas ahhoz, hogy ne akarjunk ránézni. Elnyomjuk, nem foglalkozunk vele. De attól még ott van, és hat. Vagy azt gondoljuk, ezen már túl vagyunk, pedig igazából nagyon nem.
Biztosan hallottál már olyan esetekről, amikor valakivel történik valami tragikus esemény, és mindenki értetlenül áll előtte. Mert nincs előzménye, és nincs oka. Legalább is látszólag.
Ilyen például, amikor valaki teljesen egészségesen él, sportol, egészségesen étkezik, pozitívan gondolkodik, minden rendben van az életében, és egyszer csak összeesik, és meghal. Mondjuk egy hirtelen szívhalál következtében. A hozzátartozók nem értik, mi történt, hiszen egészségesen élt, soha nem volt beteg.
Vagy ilyen az, amikor egy családfőt úgy ismernek, hogy nagyon jó ember, él-hal a családjáért, nagyon szépen élnek. Aztán jön a hír, hogy az ember lemészárolta a családot, és végül magát is. Senki nem érti, mi történt vele.
Gyakori az is, hogy egy életerős, tervekkel teli fiatal hirtelen öngyilkos lesz. A család pedig értetlenül és megdöbbenve áll a tragédia előtt. Hiszen előző nap még a jövőt tervezgette. Mi történhetett pár óra alatt?
Minden esetben ugyanaz történt. Valami a lélekben aktiválódott. Egy régi trauma, egy családi titok, egy olyan korán elhunyt személlyel való sorsösszefonódás, ami a lélek mélyen rejtve van, vagy egy veszteség, ami nincs elgyászolva, elfájva. Aztán egy bizonyos életkor, egy esemény, vagy történések sora beaktiválja. Ez a régi trauma pedig olyan a lélekben, mit az alvó vulkán. Nagyon sokáig el lehet úgy, hogy semmi jelet nem ad. Aztán hirtelen kitör, a környezet pedig döbbenten áll a történtek előtt.
Sokszor hallom, hogy választhatott volna más utat is az öngyilkos. Vagy megoldhatta volna másképpen is a családi problémáit a tettes. A helyzet az, hogy abban a pillanatban nem tudja másképpen megoldani. Mert az az erő, ami őt ilyenkor irányítja, sokkal nagyobb, mint az ő egyéni akarata.
A lelkünk mélyen rengeteg, fizikai szinten nem látható, érzékelhető fájdalom, emlék, trauma rejtőzik. Hogy mikor, milyen életkorban bukkan elő, és mi aktiválja, az mindenkinél más. Sok családban vannak azonos életkorban bekövetkező halálesetek, Ez nem a véletlen műve.
A fenti sorokat azért írom most le, mert sokan azt gondolják, ha résztvettek 3-4 családállításon, vagy más módszerrel dolgoztak párszor a lelkükkel, akkor minden le van tudva. Pedig ez nem így működik.
A lelkünket, ugyanúgy, mint a fizikai testünket, napi szinten ápolni, tisztogatni kellene. A lelki munka egy egész életre szól. Aki spirituális úton jár, az minden nap azon jár. Nincs olyan, hogy ma ilyen vagyok, holnap olyan.
Tavaly volt egy hír, amikor egy 14 éves fiú az iskolában hirtelen elájult, és meghalt. Nem tudták megmenteni. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet mögötte, mert egy 14 éves gyerek nem hal meg „csak úgy”. Aztán pár nap múlva meg is jött a válasz. Az anyukával volt egy riport a Tv-nem, és elmondta, hogy pár éve az egyik gyermekét már elveszítette. Innéttől teljesen érthetővé vált a fiú sorsa. Követte a tesót. A lélekben elindult az a dinamika, hogy „Ha te meghaltál, én sem élhetek. Nekem sincs jogom hozzá”.
A kérdés nyitva marad. Hogy mi történt volna, ha ez a fiú – vagy az édesanyja eljut egy családállításra. De a sorsban az is benne volt, hogy nem jutott el……
Lukács Tünde
Családállító