Mindent lehet, csak akarni kell

Van egy mondás, miszerint mindent lehet, csak akarni kell. Én ezzel nem értek egyet.

Az akarás ugyanis egy erőszakos energia, amit akkor kezdünk el működtetni, amikor ki akarjuk erőszakolni a sorstól, Univerzumtól, Istentől – vagy ahogyan te nevezed – azt, amiről úgy gondoljuk, hogy jár nekünk. MOST!

Az másik mondás – amivel már jobban egyetértek – az hogy – „akarásnak nyögés a vége”. Ugyanis az Univerzum nem a mi „akarásunk” szerint osztja a lapokat. Más akarni, és más megengedni, megteremteni.

Amikor valamit nagyon szeretnénk, akkor elkezdünk rohangálni, szervezkedni, agyalni azon, hogy hogyan szerezzük meg vágyunk tárgyát. Pedig a megoldás sokkal egyszerűbb. Ha te rendben vagy magaddal, ha hálás tudsz lenni azért amid van, és hálás tudsz lenni azért is, amid még nincs, de szeretnéd megkapni, akkor a vágyaid szinte maguktól jelennek meg az életedben, minden erőlködés, akarás nélkül. Ez saját tapasztalat. Régen rengeteget küzdöttem azért, hogy megvalósítsak dolgokat. Ma szinte kigondolom, és megjelenik az életemben. De már nem akarom, hanem megengedem. Csodás módon rendezi össze az Univerzum a dolgokat. De csak akkor, ha hagyjuk.

Amikor erőlködsz, küzdesz, türelmetlen vagy, akkor nem hiszel abban, hogy amit szeretnél, az megtörténik. Nem hiszel magadban, a sorsban. Nem hiszel a saját teremtőerődben.

Tedd meg a lépéseket a célod felé, de könnyedén. Közben pedig legyen benned a biztos tudat, hogy mindez sikerülni fog.

A másik mondás, ami a legnagyobb korlátunk lehet, az hogy – „A járt utat a járatlanért el ne hagyd”.

Ezzel azt mondjuk, hogy ragadj bele a régibe, bármilyen rossz is. Ne változtass, mert a változás ismeretlen utakra vihet. A járt a biztonságos. Ezért választunk sokszor pl hasonlóan elnyomó társat, mert azt más ismerjük, A szeretetteljeset, a megtartót, a biztonságot adót nem. Nem merünk belevágni számunkra ismeretlen dolgokba, munkába, mert félünk a változástól.

Az életben minden folyamatosan változik, Semmi nem áll egy helyben. Mi állunk gyakran egy helyben, mert félünk az élettől. Az életben nincsen biztonság. Minden pillanatban történhet váratlan dolog. Te pedig választhatsz. A járt utat választod, és egész életedben el leszel a langyos vízben, vagy a járatlant választod, és akkor elkezdődhet a kaland. Elkezdhetsz végre élni,

Lukács Tünde

Családállító

Soulwork-System Healing