Néhány szó a szerelemről

A mostani időszak a nagy lezárások időszaka, amikor szinte bármi megtörténhet. Egyik pillanatról a másikra. Mert ami nem működik, csak próbáljuk összetartani, megjavítgatni, összeragasztgatni, az szét fog hullani.

A napokban én is elgondolkodtam a régi kapcsolataimon, és azon, hogy voltam e igazán szerelmes. Mert valódi szerelem kevés van az ember életében. Legtöbbször a szerelmet összekeverjük más dolgokkal. Vággyal, megmentéssel, sajnálattal, kivetítésekkel, hiánypótlással, egy szép külsővel, ami vonzó, stb.

Egy régebbi családállításom témája volt a régi kapcsolatok lezárása, hiszen ha nincsen energetikailag lezárva egy kapcsolat, az hatással lehet az újra. Érdekes volt látni, hogy milyen energiák működtek a kapcsolataimban, és a férfiak, akik a társaim voltak, hogyan élték meg ezt. Akkor jöttem rá, hogy a gyermekkori sérüléseim és családi mintáim miatt, nem igazán tudtam lélekben kapcsolódni, és hogy minden társam szeretett, én nem voltam jelen. Hogy szerelem volt e? A legtöbb nem. Bár akkor nem ezt éreztem. Nagyon nagyon szerelmes tudtam lenni, és nagyokat tudtam szenvedni.

De mi is a szerelem a mostani nézőpontomban? Azok után, hogy már nem a sérüléseim irányítanak? Az, amikor felteszek magamnak 3 kérdést, és azokra igen a válasz.

Az első ilyen kérdés, hogy jobb e vele az életem, jobb e vele a világ, mint nélküle?

A második, és ez a fontosabb kérdés, hogy megérinti e a lelkemet? Kevés az olyan kapcsolat, ahol valóban így kapcsolódnak a társak.

A harmadik kérdés pedig az, hogy miért szeretem? Ha erre van konkrét válasz, akkor át kell gondolni a dolgokat. Mert a válasz az lehet csak, hogy „csak úgy”. Nincs oka, egyszerűen jó hogy létezik.

Az emberek sokszor nem várják meg azt a társat, akihez így tudnának kapcsolódni, mert nem akarnak egyedül lenni, türelmetlenek, és „legyen már valaki”. Persze a tudatalatti mintáinkkal sem árt dolgozni, mert amíg a sérüléseink még fájnak, nem a lelkünkön keresztül, hanem a sérüléseinken keresztül fogunk kapcsolódni a másikhoz. Ezek a kapcsolatok hullanak most széjjel……….

Lukács Tünde