„Nem rólad szólt”. Ez a mondat gyakran hangzik el mostanában családállításokon.
Rengeteg ember él önbizalomhiánnyal, megfelelési kényszerrel, önértékelési zavarokkal. Amikor családállításban ezzel dolgozunk, akkor szinte mindig megmutatkozik, hogy ezek mögött az érzések mögött egy szülő – legtöbbször anya – áll, aki nem tudott szeretetet adni, nem tudott biztonságos, meleg, szeretetteli gyermekkort biztosítani. A gyermek lelkében pedig megfogalmazódik és bevésődik egy érzés: „Én nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető. Hiszen anya/apa nem szeret.”
Egy kisgyermeknek a szülő a minden. Amit a szülő mond vagy tesz, az neki úgy van. Megkérdőjelezhetetlenül. Sokszor évtizedek telnek el, mire valaki eljut egy családállításra, és ránézhet végre arra, hogy mi történt valójában. Nem egyszer láttuk, hogy a kliens még 40-50 éves korában is anya/apa figyelmét, szeretetét keresi, ezért akár betegséget is „gyárt” magának, hogy anya/apa végre rá figyeljen. Ez akkor is így van, ha a szülő már eltávozott az életből, mert lélekszinten kapcsolódunk vele. Nagyon sok súlyos betegség mögött a szülői szeretet, a figyelem, a biztonság hiánya áll.
Amíg ezekben a szülői kapcsolatokban nem születik megértés, addig sajnos a saját életünket is gátoljuk. Ha elutasítjuk édesanyánkat, problémáink lesznek a saját nőiségünkkel, hiszen elutasítjuk magunkban is a nőt. Az anya nagyban meghatározza az érzelmi életünket is. Ha elutasítjuk az édesapánkat, a férfiakkal lesznek problémáink. Vagy hasonló férfiakat vonzunk be, mint édesapánk, vagy a férfiak is elutasítanak minket, nem kapunk tiszteletet. Az apához fűződő viszonyunk nagyban meghatározza az anyagi helyzetünket is.
„Ez nem rólad szólt! Nem te vagy nem szerethető, én nem tudtam szeretni.” Amikor a kérdéses szülő szájából elhangzik ez a mondat, a mezőben szinte érezhető a megkönnyebbülés. A kliens gyermeki énje végre megérzi/megérti azt, hogy nem vele volt baj, a szülő tudott csak ennyit tenni, adni. Ha csak ennyit értenénk meg a gyermekkori fájdalmaink okairól, már könnyebb lenne az életünk. Egy-egy ilyen oldás alkalmával hatalmas energiák szabadulnak fel az állítást kérőben, a lélekben, és esély van egy sokkal könnyebb, örömtelibb életre.
Lukács Tünde
Családállító, Kineziológus